© 2018 Kende Gastro.

A Liget Budapest Projektnek köszönhetően elkészült a komáromi Csillagerőd teljes körű rekonstrukciója és bővítése – jelentette be Baán László. A Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa elmondta: a hatmilliárd forintos beruházással a komáromi erődrendszernek, amely az 1800-as évek végén Közép-Európa legnagyobb katonai komplexuma volt, egyik legjelentősebb épületegyüttese nyerte vissza korhű, eredeti állapotát.

Cégünk kivitelezésében valósult meg a helyszínen egy kétszáz adagos konyha. A földszinten egy kávézó és bár került kialakításra. Az étteremben pedig egy Enofrigo salátasziget szolgálja a vendégek igényeinek teljesebb kielégítését. 

Az épület történetéről

A Csillagerőd a komáromi erődrendszer egyik tagja. Az erődrendszer az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb katonai beruházása volt, 200 ezer fős sereget is képes volt befogadni.

Megépítésekor Közép-Európa legnagyobb katonai komplexuma volt. Ennek egyik fontos eleme, a Csillagerőd 1850 és 1871 között épült, a két világháború között a Magyar Királyi Honvédség használta, a második világháborút követően szükséglakásokat alakítottak ki benne, később a helyi ÁFÉSZ tulajdonába került és a cég zöldségraktárként hasznosította a helyiségeit. A rendkívül leromlott állapotú épületegyüttes a Liget Budapest Projektnek köszönhetően újult meg és kapott az egész országban egyedülálló kulturális funkciót.

 

 

 

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.